Ünnepélyes keretek között köszöntötték a Berlinben járt magyar küldöttséget

Két összefoglaló kisfilmünk Youtube csatornánkon is szerepel:

Ünnepélyes keretek között köszöntötték a Berlinben járt magyar küldöttséget

A sport összetartó szerepét hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Speciális Olimpia Nyári Világjátékokról hazatért magyar küldöttség június 27-i ünnepélyes fogadásán. Berlinben a 77 magyar versenyző 74 érmet (32 arany, 26 ezüst, 16 bronzérmet) szerzett.

“Nehézségekkel terhelt világunkban van valami, ami összeköt, egységet kovácsol, és ez a sport” – hangsúlyozta Schmidt Ádám, majd megköszönte a szülőknek és a családtagoknak, hogy a kezdetektől ott álltak a gyerekek mellett és segítették őket, hogy megvalósíthassák álmaikat és kiemelte szerepüket a versenyzők sikereiben.

 “Azt tanultam tőletek, hogy számotokra nem létezik az a szó, hogy lehetetlen, mert olyan helyzet sem létezik. De lehetetlent a szüleitek, edzőitek és vezetőitek sem ismernek” – fogalmazott a küldöttség tagjaihoz fordulva a Magyar Sport Házában tartott eseményen Schmitt Pál, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség egyik nagykövete.

Lengyel Lajos, a szövetség elnöke arról beszélt, hogy felejthetetlen közel három hetet töltöttek Berlinben.

“Büszkék voltunk rá, hogy a berlini Olimpiai Stadionba Novák Katalin köztársasági elnök vezetésével vonult be a magyar küldöttség, ilyenre még nem volt példa” – mondta az elnök, majd felidézte a 74 magyar érem melletti értékes helyezéseket, amelyekre – ahogy fogalmazott – nagyon büszke mindenki. Lengyel Lajos köszönetet mondott a támogatóknak, a társ sportszervezeteknek, a felkészítő edzőknek, akik nélkül nem születhettek volna meg a kitűnő eredmények.

Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakos, köztársasági elnöki tanácsadó saját sportolói pályafutásából vett példákkal biztatta a versenyzőket, majd mottóként megfogalmazta: “Tegyétek azt, amiben hisztek, és higgyetek abban, amit tesztek!”

Kocsis Fülöp érsek, metropolita, a szövetség nagyköveteként köszöntötte a delegációt, további egybetartozást, sikereket és áldást kért a csapatra.

A meghívott vendégek között foglalt helyet Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, Märcz Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, Szabó Zoltán Ferenc, Szentes város polgármestere, Dr. Szabó Balázs jogi és vállalati kapcsolatok igazgató a Szentkirályi Magyarország Kft. részéről, valamint Pitz András a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgató-helyettese, Szappanos Pál István az MKSZ Parasport Albizottság elnöke, Csomor Tibor, az MKSZ Parasport Albizottság tagja és Sütő Csilla, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára. Tiszteletét tette az eseményen Wisinger János, az MSOSZ tiszteletbeli elnöke, Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó, továbbá Ivkovic Stojan, a férfi kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya és Ivkovicné Béres Tímea 108-szoros válogatott kosárlabdázó is.

Az esemény hangulatát felidéző kisfilm megtekintése után elhangzott, hogy a vasárnap véget ért, sorrendben 16. világeseményen 190 ország 7000 sportolója vett részt. A magyar csapatnál 15 sportágból 10 szakág ünnepelhetett aranyérmet Berlinben. A legtöbb érmet, összesen tizenkilencet a tornászok szerezték, őket kivetik a görkorcsolyázók tizenkét éremmel. Csapatsportágakban a kézilabdázók és a labdarúgók ezüstérmet, a kosárlabdázók pedig bronzérmet vehettek át.

A 190 ország 7000 sportolóját felvonultató világesemény június 25-én a záróünnepséggel fejeződött be.

Fotó: eM. Soós György

Információ: MTI, MSOSZ

Szőke Viktória
Kommunikációs igazgató

Megosztás ezzel:
Share

Futrinka utca

2023. május 25-én egy nagyon szép napra ébredtünk, nem csak amiatt mert végre jó idő volt, hanem mert kirándulni mentünk! Ezen a napon felkerekedett az egész alsó tagozat és meg sem állt Bálint Ágnes Emlékházáig. Teljesen elvarázsolódtunk az ott látottaktól. Bemehettünk a tökházba, Cica Mica pöttyös köcsögházába és még Morzsi kutya újságának a szerkesztőségébe is. Bent a házban pedig régi játékokat és régi emlékeket tekinthettünk meg. Ezután újra buszra szálltunk és ellátogattunk az Aeroparkba! Nagyon sok repülőre szállhattunk fel és képzeletben elutazhattunk a világ bármely pontjára! Fájó szívvel, de tele emlékekkel és vidámsággal zártuk a kirándulásunk végét, hiszen minden jónak egyszer vége szakad! Nagyon vidám és tartalmas napot tudhat maga mögött újra az alsó tagozat!

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK!

Budapest 18. kerületi SOFI- Életjel Alapítvány 9 sportolója, 14 érmet szerzett a 2023 berlini Speciális Olimpia Világjátékokon bowling, görkorcsolya, judo, torna sportágakban

ARANYÉREM: 8 db
EZÜSTÉREM: 3 db
BRONZÉREM: 3 db
4. hely: 2 db
5. hely: 2 db
6. hely: 2 db
7. hely: 1 db

Bowling:  1 BRONZÉREM ; 1db-6. hely; 1db-7.hely
Kovács Barbara: 1 bronzérem, 1db-6. hely,1db-7. hely
Szövetségi kapitány, felkészítő edző: Szabó Lajos (SOFI)
Szakágvezető: Molnár Melinda

Görkorcsolya:  6 ARANYÉREM;  3 EZÜSTÉREM;  1 BRONZÉREM; 1db-4.hely
Buzás Imre: 2 arany, 1 ezüst;
Barna László: 2 arany, 1 bronz;
Mayer Barbara: 2 arany, 1db- 4.hely;
Czibula Ilona: 1 arany, 2 ezüst;
Bohn Zsombor: 1 arany, 1 ezüstérem
/A 2x100m és 2x200m váltószámok érmei az összesítésben egynek számítanak. /
Szövetségi kapitány, felkészítő edző: Miklósné Malek Erzsébet (SOFI)
Szövetségi edző: Garzó Erika

Judo:  1 ARANYÉREM;  1 BRONZÉREM;
Lipták Viktória: 1 arany
Kántor Gábor: 1 bronzérem
Szövetségi kapitány, felkészítő edző: Juhász Dániel(SOFI)
Szakágvezető: Juhász József

Torna:   1 ARANYÉREM; 1 db – 4. hely; 2 db – 5. hely; 1 db – 6. hely
Surnyák Patrícia: 1 aranyérem; 1 db-4. hely; 2 db – 5. hely; 1 db – 6. hely
Felkészítő edző: Németh Gyöngyi (SOFI)
Szövetségi kapitány, edző: Salamonné Szabó Éva

Speciális Olimpia Berlin 2023
Fantasztikusan sikeres szereplést produkált az SO Team Hungary a Special Olympics World Games Berlin 2023-on. 74 érmet szerzett.
ARANYÉREM: 32 db
EZÜSTÉREM: 26 db
BRONZÉREM: 16 db
4. hely: 8 db
5. hely: 8 db
6. hely: 7 db
7. hely: 1 db
8. hely: 2 db

Köszönjük a Magyar Speciális Olimpia Szövetségnek a világversenyen való részvétel lehetőségét, a Budapest 18. kerületi SOFI minden dolgozójának, az Életjel Alapítványnak, a Külső-Pesti Tankerületnek, a felkészítő edzőknek, a szülőknek a támogatást!

Miklósné Malek Erzsébet

Megosztás ezzel:
Share

Számítógépes adatrögzítő vizsga

2023. június 12-én a 10.A osztály 4 tanulója sikeres vizsgát tett számítógépes adatrögzítő szakmából. Így összesen hat fiatal szerezte meg a kétéves képzés végére a képesítést igazoló bizonyítványát. Tóth Márk és Popovics Mihály András korábban a Baján megrendezett Szakma Kiváló Tanulója Verseny keretein belül kiemelkedő teljesítménnyel zsebelték be a vizsgamentességet, így ezen a napon ők már „hátradőlve” várhatták a bizonyítványosztást. A többiek ezen a napon bizonyítottak. Sikeresen.

Gratulálunk nekik!

Balján Gergely

Megosztás ezzel:
Share

Tökmag arató

Június 9-én, pénteken tartottuk hagyományos Tökmag arató napunkat. Ezen a napon az alsó tagozat nevében a harmadikosok, egy vidám, játékos délelőtt során elköszönnek a negyedikes tanulóktól.

A negyedikes tanulókkal egy kis beszélgetés keretén belül felelevenítettük, hogy hogyan érezték magukat az elmúlt 4 évben. Milyen kellemes, vidám, boldog napokra emlékeznek szívesen, illetve mit javasolnak a leendő negyedikeseknek. Majd megkapták a kis lopótökös vándorbotjukat. Ezt követte egy közös tánc: Pa-Dö-Dö: Szép az élet c. számára.

Következett a játék. Ekkor a negyedikes tanulók elindultak, hogy küldetésüknek eleget tegyenek és megkeressék az elrejtett „kincset”. Küldetésüket siker koronázta és megtalálták az elrejtett ládát. A kód megfejtése után pedig közösen elfogyasztották a gyerekek a láda rejtette fagyit.

Sok sikert, kedves leendő ötödikesek!!! Meséljenek a képek…

Rigóová Viktória, Szőke Veronika, Gombóczné Volner Judit

Megosztás ezzel:
Share

Országos Képző-, Ipar- és Fotóművészeti Kiállítás

Diákjaink ismét kitűnő eredménnyel szerepeltek a középiskolások országos képző-, ipar- és fotóművészeti alkotásainak kiállításán.

Láthattuk a művészeti szakkörösök munkáit, a Holdakat.

Az A/3 osztály tanulóinak Novotny Gergelynek, Bakos Máténak és Rádi Lászlónak a munkája, a kincsesládája és Buzás Imre színes szőttes szőnyege különdíjban részesültek.

Felkészítő tanáraik: Wallner Mónika, Koós Mária, Pichler Klára és Harmatos Edina voltak.

Megosztás ezzel:
Share

Törülközőnap

Június 1-én megtartottuk az alsó tagozatos tanulóinkkal az első Törölközőnapot. A Világnap eredetéről ezen a linken lehet olvasni: https://edesalom.hu/torolkozo-vilagnapja-douglas-adams-emlekere 

Mi, a gyerekekkel ennek egy egyszerűsített változatát tartottuk meg. Versenyt hirdettünk különböző kategóriákban:

  • a legkisebb törölköző
  • a legnagyobb törölköző
  • legviccesebb törölköző
  • legkreatívabb törölköző

a törölköző kreatív felhasználása, -valamint a törölköző egyéb hasznos felhasználásának megválaszolásáért kaptak oklevelet tanulóink.

Gombóczné Volner Judit

Megosztás ezzel:
Share

Sportrádió

Egy szuper beszélgetésben lehetett részünk a Sportrádió jóvoltából. Az egyre közelgő Special Olympics World Games Berlin 2023-ról es sok más SO-t érintő aktuális témáról kérdezte Miklósné Malek Erzsébet görkorcsolya-gyorskorcsolya szakágvezetőt es Orbán Sebestyén Katalin elnökségi tagot, tenisz szakágvezetőt, a berlini játékok tenisz versenyeinek egyesített sportért felelős vezetőjét Edvi László műsorvezető.

 

Köszönjük a lehetőséget a szerkesztő Rizmayer Mihálynak is!

Itt lehet visszahallgatni a beszélgetést.

Képriportot nézhetnek meg az M1 Esély c. műsorában is, a felkészülésre vonatkozó tész 15:00 perctől kezdődik.

Miklósné Malek Erzsébet

Megosztás ezzel:
Share

Szertorna verseny, Dunaújváros

Magyar Speciális Olimpia Országos szertorna versenyén vettünk részt 8 tornászlánnyal. A lányok nagyon ügyesek és gyönyörű szépek voltak. Fárasztó két egymást követő versenynapon vagyunk túl, igen feszített tempóban, de az eredmények is tükrözik, hogy nagyon igyekeztek bemutatni tudásukat a verseny bíróknak, aminek meg lett az eredménye, a sok csillogó érem!

Nagyon büszke vagyok rájuk!

Németh Gyöngyi – szertorna edző

Megosztás ezzel:
Share

Készségfejlesztő iskolai szakmai nap

2023. június 9-én a készségfejlesztő iskolai szakmai nap keretében a Kolping Tordasi Otthonába látogatott el munkaközösségünk. Katona Mihály foglalkoztatási szakmai vezető segítségével bepillanthattunk az ott folyó munkatevékenységekbe, megismerhettük a felnőttek intézményes életének világát. Pozitív élményekkel, értékes, gondolatébresztő tapasztalatokkal tértünk haza, melyek bizonyára nagymértékben segítik majd a következő tanév nevelési, fejlesztési célkitűzésinek meghatározását tagozatunkon.

Köszönjük!

Szabó Mónika

Megosztás ezzel:
Share